Vörös Nándi

sz8

Név: Vörös Nándor

Születtem: 1985. 08. 29- én, természetesen Cegléden!

Hogy keveredtem a mikrofon mögé:

Nem szándékosan. Persze örültem neki, de nem így terveztem. Gyerekkorom óta a zene körül forgok, zenei általános, hangszertanulás, évekig zene- és énekkar, sulirádiók, bulik. Annyit tudtam, hogy rádiónál szeretnék dolgozni, de elsősorban a háttérben szerettem volna közreműködni, zenei szerkesztés például. Még a főiskola előtt megkeresetem néhány rádiót, de mindenhol kommunikációs diploma volt az alapkövetelmény, így a Pázmányon megcsináltam. Pár héttel az államvizsga után írtam a(z akkor még) Cegléd Rádió 88-nak, ahol épp jól jött egy plusz munkaerő és én lettem a kiválasztott, azzal a feltétellel, hogy néha azért bemondom a pontos időt, meg pár aktualitást. Lassan belerázódtam, és most, 5 évvel később szerkesztő/műsorvezetőnek mondhatom magam. Azt hiszem még bőven kibontakozóban vagyok.

Kedvenc zenei stílusom és előadóm:

Leginkább a house-ban én a modern tánczenékben mozgok otthonosan és akkor innen mondanék kedvenc előadót is: James Zabiela, brit DJ géniusz, elképesztő technikai tudással. De azon szerencsések közé sorolom magamat, akik tényleg minden stílust tudnak kedvelni, ha a stíluson belül igényes az a bizonyos zene. Innen nézve viszont a retrótól kezdve a drum’n’bass-en át a hard rock-ig tényleg jöhet minden, csak találjak benne valamit, ami megfog. Minden érdekel és utána is járok mindennek.

Kedvenc italom:
Sajnos indokolatlanul sok cukros üdítőt fogyasztok, de kezdek rászokni a rostos gyümölcslevekre, ízesített ásványvizekre. Nagyon szeretem a különféle teákat, a jó borokat és néhány koktélt is.
Rövidek közül a németes hangzásű keserű és a whiskey a nyerő, de szeretem a minőségi pálinkákat is, akár gyári, akár házi. Persze nem viszem túlzásba az alkoholfogyasztást. De tényleg.

Kedvenc ételem:
Nagyon szeretem az olasz konyhát, tészták, pizza. Sok magyar ételt is nagyon kedvelek a disznótorostól a rakott krumpliig. Nagymamám és párom találmányai és tálalmányai utánzhatatlanok.

Az álmom:
Mindig elfelejtem reggelre.
De valójában szeretném, ha néhány éven belül sokan ismernék a nevemet, nem feltétlenül csak itthon, Vörös Nándorként és Cowface-ként is (ezen a néven zenélek DJ-ként). Az utóbbi években bele is húztam, hogy ez összejöjjön, de még van addig pár lépés. A kedves olvasó például már ismeri!

Ezt csinálom, amikor nem dolgozom:
Zenélek. DJ-ként már 14 éve próbálkozom, persze ez a kezdetekben tényleg csak próbálkozás volt, az utóbbi 6-7 évet (mióta unokaöcsémmel, a Before Party-s Tóth Ádámmal együtt kezdtünk dolgozni) viszont már komolyan vettük és szerencsére a közönség is minket. Abonyban 5-600 fős szabatéri bulikat szerveztünk, másfél éve minden második szombaton egy abonyi klubban zenélünk, emelett felléptünk már Szegedtől Esztergomig és folyamatosan keressük a lehetőségeket. Cegléden játszottunk többször a Jazz Café-ban is. Ezt a „képességemet” szívesen kamatoztatom akár a Cegléd Rádió színeiben is.
Sportolok is, az önálló edzések, futás, kosárlabda mellett hét éve tanulok Kyokushin Karatét, nagyon sokat kaptam ettől a sportágtól, nem is tervezem, hogy abbahagyom, bár sajnos néha kisebb-nagyobb szüneteket kell beiktatnom más elfoglaltságok miatt.
Mióta nem kötelező tanulnom, persze ezt is egyre többet teszem, a rádiózás első két éve alatt elvégeztem egy multimédiás magániskolát, és folyamatosan tanulgatom a zeneszerkesztő programok kezelését.
Ha ezek után még mindig maradna időm, nagyon szívesen nézek filmeket, régit és újat egyaránt, műfaji kötöttség nélkül és könnyen rákapok a sorozatokra is a Gengszertkorzótól a Family Guy-ig. Szeretek olvasni is, Dan Brown, Stephen King, Philip K. Dick, Terry Pratchett, Douglas Adams… és lehet fintorogni, olvastam többek közt a teljes Twilightot, Harry Pottert és a Gyűrűk Urát is.

Műsoraim:
Szombat és vasárnap délután rádiózom leggyakrabban, de 2013 ősze óta pörög a Before Party című műsor, ahol Tóth Ádámmal és vendégeinkkel gondoskodunk a hangulatról. Sulirádiót Sziládi Petivel kezdtük közösen, de mostanra egészen önállóan viszi a műsort. Vasárnap esténként velem hallgathatnak R&B-t, de minden hétköznap este is találkozhatunk a listák órájában. …és ki tudja még mikor?

Horoszkóp: Szűz

Kedvenc sportom: Kyokushin Karate. TV-n keresztül pedig Forma1, tenisz, kosárlabda.

Színészem: Edward Norton, Kevin Spacey és Heath Ledger.

Annyit mondanék még: Előre, fejjel a (megszokás köré épített) falnak!

Share Button